Caitlin Moran: Hogyan ​legyünk tökös csajok

Egy meghökkentő és merész könyv arról, mit jelent nőnek lenni, és miként érezhetjük jól magunkat a bőrünkben

Caitlin ​​Moran meghökkentő és merész: nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Ami a szívén, az a száján: nem fél attól, hogy a legkínosabb kérdéseket feszegesse, s hogy nevén nevezze a dolgokat. Azt vallja, ha megosztjuk másokkal nőiességünk sötét, sokáig rejtett titkait, felszabadulunk. Ráadásként pedig mindeközben nagyszerűen szórakozhatunk is. Könyve Nagy-Britanniában heteken át szerepelt az eladási listák élén, tizenhat országban jelent meg, és kb. 400 ezer példány kelt el belőle.

A Hogyan legyünk tökös csajok egyszerre memoár és önsegítő mű. Igaz, nem a klasszikus fajtából. Pimasz, vállaltan szexista és arcpirítóan őszinte: Caitlin saját élményeiből építkezett, s – valljuk be – volt miből. Első menstruáció, önkielégítés, pornófogyasztás, egy duci lány plátói szerelme a menő fiú iránt, a szüzesség elvesztése, abortusz: minden nővel megtörténik vagy megtörténhet, de messze nem mindenki beszél róla. Moran kendőzetlenül ír minderről.

Mindazok, akik értékelik a szókimondást és a fanyar humort, akik kíváncsiak arra, mitől nő manapság a nő, s akik készek arra, hogy nevessenek az őket körülvevő világon és persze mindenekelőtt önmagukon, azok értékelni fogják ezt a vidám és könnyedségével együtt mégis elgondolkodtató könyvet.

Figyelem a könyv stílusának megfelelően néha kissé személyes, szókimondó, vagy enyhén trágár gondolatok és idézetek :) 

Kicsit sajnálom, hogy nem olvastam el még akkoriban, mikor felkerült a listára, amikor csomó ismerősöm ezt olvasta - most kicsit olyan érzésem van, mintha lekéstem volna valamit...

Az olvasást azért nem bántam meg, szerintem ez egy érdekes könyv, ami gondolkodásra késztet, és még vicces is. Még akkor is, ha közel sem mindenben értettünk egyet.

Azért van amiben egy húron pendülünk, pl. abban, hogy az eredeti felállás szerint a feminizmus igenis jó dolog, olyan, amiért harcolni is érdemes.

Hogy mekkora hülyeség már, hogy egy nőnek szeretnie kell vásárolni,  vagy hogy a pletykalapok több szempontból károsak.

Hogy hadd dönthessünk már testünkről, beleértve az abortuszt is. És itt az is tetszik, ahogy kifejti, hogy mindenki elmehet a fenébe. 

("Nem tudom megérteni azokat az abortuszellenes érveket sem, amelyek az élet szentsége körül forognak. Mint faj, elég behatóan demonstráltuk, hogy nem hiszünk az élet szentségében. A háború, az éhínség, a fájdalom és az élethosszig tartó, embert felőrlő nyomor közönyös elfogadása azt mutatja, hogy akármit is állítsunk magunkról, csak a legtörékenyebb erőfeszítést tettük arra, hogy valóban szentségként kezeljük az emberi életet. 

Nem értem, hogy mindezzel együtt a terhes nők- a nők, akik racionális döntéseket próbálnak hozni a jövőjükről is – miért vannak nagyobb nyomásnak kitéve az élet megóvását illetően , mint , mondjuk, Vlagyimir Putyin, a Világbank vagy a katolikus egyház.")

Azért persze akadt olyan is, amivel kapcsolatban nem vagyunk egy hullámhosszon. (Pl. sehogy sem tudom úgy felfogni a bikinigyantát, mint pusztán szexista témát, míg a többi testtájat másként tekinteni, mert az "semleges". A hónalj- és intim gyantát pont, hogy higiéniai kérdésként is fel tudom fogni, míg nálam a lábszár gyantázása pont olyan kérdés, hogy miért az mindenkinek annyira... De amúgy meg maradjunk annyiban, hogy mindenki csinálja azt, amit szeretne, és kész.)

És én azt az érzést sem ismerem, amiről pedig másoknál is már sokat olvastam, hogy milyen jó érzés levetni egy melltartót (igaz ez sok kilométerembe és pénzembe került :) )

A legjobban azonban azt élveztem, mikor egyes kijelentéseivel alapból ellentétes véleményt hangoztattam volna, mégis érdekes és elgondolkodtató volt olvasni, ahogy kifejtette. Pl. hogy sokkal több pornó kellene a világban, ami először abszurd volt, de tök érdekes és meggyőző a véleménye. Ha több olyan pornó lenne, amiről ő beszél, talán én is vevő lennék rá :)

("Egy olyan világban, ahol be lehet szerezni egy vesét, egy Picassót a feketepiacon vagy jegyet egy űrutazásra, miért nem láthatok valódi szexet? Valódi baszást, olyan emberekkel, akik baszni akarnak egymással? Egy csajt olyan ruhában, amilyet legalább félig tisztelni tudok, amint átéli élete legjobb pillanatát? Van PÉNZEM rá. Hajlandó vagyok FIZETNI érte. 35 ÉVES NŐ VAGYOK, ÉS OLYAN MILLIÁRDDOLLÁROS PORNÓIPART AKAROK, AHOL LÁTHATOK ELMENNI EGY NŐT.")

Ami még tetszik, a konklúzió, amire jut. Mert igenis megmondja: "nagyjából… szarni kell az egész dologra. Tenni kell a női lét mindezen állítólagos „problémáira”. [...]  a tett, amit átütő erejű feminista megvilágosodásom váltott ki belőlem, egy… nagy vállrándítás volt."

A kis aggódós, megfelelés-komplexusos életemben valószínű jót tenne nekem, ha többször rándítanék vállat.

És a legfontosabb: egy dologban mélységesen egyet értek vele:

("Ha olyasmikről van szó, mint az abortusz, a kozmetikai beavatkozások, a szülés, az anyaság, a szex, a szerelem, a munka, a nőgyűlölet, a félelem, vagy egyszerűen az, hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, a nők nemigen mondják el egymásnak az igazat még mindig, hacsak nem nagyon-nagyon részegen. Talán a nők italozásának untig emlegetett fokozódása sem más, mint egyszerűen a mai nők kommunikálási kísérlete egymással. Vagy talán az az oka, hogy a rozé nagyon finom. Őszintén szólva mindkettőre mernék fogadni.")

Vagy legalábbis az elejével :) Még mindig nem divat őszintén beszélni dolgokról. Ha valaki megpróbálja kifejteni, hogy az anyaság nem csupa öröm és bódottá, még mindig többen vannak, akik lehurrogják és megszólják, mint akik örömmel fogadják, hogy végre valaki megszólalt.

Pedig ha mi nem beszélünk egymással, és nem számíthatunk egymásra, akkor kire? :)

Ha csak pár nő kap bátorságot ahhoz, hogy kinyissa a száját, már megérte kiadni.

Addig meg nincs kedvetek meginni egyet és dumcsizni? :))

kép: http://uncuartopropio.livejournal.com/12786.html

Moskát Anita: Horgonyhely

Egy birodalomban, ahol a föld oda köti az embert, ahová megszületett, csak azoknak van reménye a vándorlásra, a kereskedelemre és a hatalomra, akik várandósak. Ebben a nők uralta, különös mágiával átitatott világrendben három rendkívüli személy keresi a kitörés lehetőségét. 

A könyvtárhajójához kötött Vazil titokban az egyenjogúság eszméjét hirdeti és a nők vándorlásának okait kutatja, hogy egy napon mindenki szabad lehessen. Lánya, Helga azonban szabadulna a hajótól, ahová születése óta kötődik, ezt pedig csak egyféleképpen teheti meg: ha teherbe esik, minél előbb. Lars a föld férfiak számára tiltott mágiáját űzi, ami által különleges hatalomra tesz szert – ez pedig az egész világukat felforgathatja. 

Moskát Anita merész témát feszegető, lenyűgöző regénye felülbírálja az előítéleteket, és egy sötét és kíméletlen történeten belül keresi a választ a kérdésre, hogy mi a szabadság és a mások feletti uralom ára.

Általában nem szoktam borító alapján választani könyvet, de itt valamiért már az is megfogott. Meg egyébként is nagyon terveztem már valamit olvasni az írónőtől, így hát elcsábultam.
Mondjuk ennek már majdnem egy éve, csak valahogy nehéz értékelést írnom erről a könyvről.
Különben is, magáról a könyvről már akkor leírtak mindent, amit mondani tudnék... Úgymint:

Ez egy nagyon jó könyv, kifejezetten egyedi világgal, egyedi szabályokkal és mágiával, kliséktől mentesen.
Az alapötlet, hogy mindenki röghöz kötött, és csak a terhesek tudnak mozogni, új, és szépen ki lett bontva a következményekkel együtt...
Kemény karakterek, akik közt nincs tisztán jó és rossz, és akiknek motivációját meg lehet érteni - ha egyetérteni nem is.

Arról viszont kevésbé beszélnek, amiért én kicsit csalódtam a regényben - azután, hogy a fülszövegben arról volt szó, hogy végre egy nők uralta világról olvashatok, én naivan rögtön azt is hittem, hogy akkor itten egy matriarchális társadalomról lesz szó, de nagyon nem....
Azt ugyan volt, aki megemlítette, hogy nem túl hízelgő képet fest a nőkről, amellett, hogy egyértelműen van egy gender olvasata is.
De szerintem ez nem ilyen egyszerű. Mert itt van rögtön, hogy ez igazából nem egy nők uralta társadalom, hanem a terheseké.
Mert egy matriarhális társadalomban szerintem az lenne a minimum, hogy a gyerekre potenciális befektetésként tekintsenek, és általában az időseknek is jár némi tisztelet, akár bölcsesség, akár a kivívott félelem miatt.
Itt viszont nőként is csak addig van értéked, míg terhes vagy, vagy legalább a potenciális lehetőséged megvan rá.

Ráadásként annyira szerintem terhesnek sem biznisz lenni ezen a világon.
Na nem mintha itt a mi világunkban mindennel rendben lennénk már, főleg most, hogy életcélként definiálták a minél több gyermek szülését (tényleg, most még érdekesebb ez a téma, nem? :D), de hát azért na... 
Mégis csak van a legtöbb helyen terhesgondozás, van terhességi vitamin, és legalább elvben még a helyet is átadják...
Nem tudom, ki hogy áll ezzel a kérdéssel, de még ha itt is van vannak hibák is, nekem nem sürgős ezt az egészet a könyv világára cserélni, ahol terhesként te vágsz fát, mert csak te tudsz elmenni odáig, vagy elindulhatsz mindenórásan egy távoli városba, hogy aztán a puszta közepén szülj, és ott halj éhen egyedül, mert senki nem tud arra járni, hogy vessen neked két krumplit...

Szerintem itt sokkal inkább arról van szó, hogy nem uralkodik senki, maximum a világ mindenki felett. És van, aki úgy próbál túlélni, hogy uralkodónak tekinti magát az egyedi tulajdonsága miatt, a másiknak meg ez pont kapóra jön, mert lesz arca a gyűlöletének.
És azt látom, hogy ez a mindenkit megnyomorító világ mit tesz az emberiséggel, ahogy mindenki a végsőkig kiszolgáltatott, kétségbe esett és reménytelen. És senki sem győz...


Mindenesetre a kis szubjektív csalódásomtól függetlenül ez egy gyönyörűen megírt, okos, egyedi és jó könyv, olvassátok :)

kép: http://marcelabolivar.deviantart.com/art/8710-252471221

Terry Pratchett - Stephen Baxter: A ​Hosszú Föld

1916: A NYUGATI FRONT. Percy Blakeney közlegény felébred. Üde, tavaszi fűben hever. Madárdalt hall és a szélben susogó falevelek hangját. De hova lett a senki földje sáros, véráztatta és kráterekkel teleszabdalt vidéke?

2015: MADISON, WISCONSIN. Egy zsaru, Monica Jansson egy visszahúzódó – egyesek szerint eszelős, mások szerint veszélyes – tudós kiégett otthonát vizsgálja át, amikor különös ketyerére bukkan: egy dobozkára, benne drótok, egy háromállású kapcsoló meg egy… krumpli. Ez annak a találmánynak a prototípusa, amely mindörökre megváltoztatja az emberiség világszemléletét.

ÉS AKKOR MÉG FINOMAN FOGALMAZTUNK…

A Hosszú Föld a Korongvilág megalkotója, Terry Pratchett és a népszerű SF-író, Stephen Baxter izgalmas, új együttműködéséből született első regény.

Képzeld el, hogy felfedeztél egy átjárót a párhuzamos világegyetemekbe. Képzeld el, hogy ezernyi különféle világba látogathatsz el, ahol az évszám ugyanaz és te is önmagad vagy, de minden más megváltozott.Vagy legalábbis valami ilyesmi, amikor megnyílnak a hosszú földek, végtelen számú alternatív föld, ami csak felfedezésre vár, miután nyilvánosságra kerül az átlépés módja. És képzeld el, hogy nem találsz haza! Ja nem, ez nem az a sztori... - itt a párhuzamos földek szépen sorjáznak egymás után, és bármikor sorba-utazhatod őket, csak bírd az ezzel járó rosszullétet-hányást.

A fülszöveg szerintem nem volt egy jó választás, sem az alapszituációból, sem a főbb szereplőkről nem tudunk meg semmit. Pedig itt van Joshua, a "született átlépő", a magánykedvelő mégis emberbarát felfedező, akit magam sem tudom, miért szerettem meg annyira. Meg Lobszang, az MI-testben reinkarnálódott tibeti...

És ők ketten elindulnak egy átlépő-léghajóval, hogy megnézzék, van-e vége a hosszú földnek, és felfedezzék az útba esőket, és úgy mellékesen csekkolják, kifejlődött-e még valahol az emberhez hasonló faj...

És közben számos mellékszereplő szemén át láthatjuk a világokat, és az átlépés következményeit...

Ez a könyv az utazásuk története, egy maratoni bevezető-első fejezet. Az igazi történet tulajdonképpen csak most kezdődik -  legalábbis remélem.

Ha a következő kötet is csak egy második bevezető lesz, azért lehet, hogy nyűgös leszek...

(Ja, és megint eszembe jutott, hogy el kéne már olvasni A marsit, csak hogy lássam, mi ez már a krumplikkal...)

kép innen: http://bibliovermis.com/archives/6057

Ben Aaronovitch: London ​folyói

A Londoni Rendőrség kötelékébe tartozó Peter Grant közrendőr alapvetően két célt szeretne megvalósítani: el akarja kerülni az áthelyezést a papírmunkáért felelős Ügyfeldolgozó egységhez, és le akarja venni a lábáról hetyke kolléganőjét, Lesleyt. Aztán, amikor nyomozást folytat egy gyilkosság ügyében, találkozik egy szemtanúval, aki már halott, ennek ellenére igen közlékeny. Így ismerkedik össze Nightingale főfelügyelővel, Anglia utolsó varázslójával. A mágustanoncnak szegődő Grant az ő irányítása alatt folytatja az egyre különösebbé váló gyilkosságsorozat felgöngyölítését, amelynek során többek között azt is megtudja, hogy a Temzének van istene és istennője is, akik egyáltalán nincsenek jóban egymással.

Ben Aaronovitch urban fantasybe oltott krimije szellemes stílusával és ötletgazdag történetével hatalmas sikert aratott Angliában.

Elég sokáig kerülgettem a könyvtárban, valamiért attól féltem, hogy ez is egy nem nekem való YA regény. Aztán mások értékelései mégis rávettek, hogy adjak neki egy esélyt.

És nem bántam meg.

Gyakorlatilag az elejétől kezdve megvett kilóra. Tetszik, hogy a főszereplő egy fiatal, kezdő, kicsit bénácska rendőr, (aki azért messze nem Bella szinten béna) aki azért már nem tini - amúgy is szeretem, amikor a főhőssel nem rögtön szuperhősként találkozunk. A narrálását is bírtam, ez az angol humor, ami tudok szeretni - betegen olvastam, fekvésre kényszerítve, de nagyon jól szórakoztam vele, igazi gyógyír.

A többi szereplőt is általában bírtam, és remélem a folytatásokban még jobban megismerjük majd őket.

Amit még szerettem, az ahogyan a számos természetfeletti lény jól megfér egymással, legyen szó szellemekről vagy folyóistenekről, és nem érzem azt, hogy csak összedobált mindenkit, a kavalkád kedvéért.

Ha van valami hibája, az maximum a krimi szál miatt várható pörgés és akció-centrikusság hiánya. Én most annyira jól szórakoztam a humorán, hogy még ez sem zavart, csak hagytam, hogy elringasson, még arról is megfeledkeztem, hogy megpróbáljam megoldani az ügyet :)

Várom a következő részeket, remélem azok sem okoznak majd csalódást :)

kép innen: http://sfmag.hu/tag/urban-fantasy/