Mi jöhet egy világháború után?
Természetesen egy újabb világháború – állítja őfelsége, Tien Naga-Hai Huang-Ti, mert a történelem szerint az emberiség rendre elfelejti az atombombázás borzalmait, és mindig jön egy újabb Utolsó Háború.
Az ifjú császárnak, aki negyedik az Új Császárok sorában a Kínai Birodalom élén, rögtön a koronázása után leküzdhetetlennek látszó kihívásokkal kell szembenéznie: a kívülről fenyegető Ausztrál Föderáció mellett minden pillanatban számolnia kell a Birodalmon belüli riválisaival is.
Ticca Min sokáig azt hitte, hogy a jövője semmiben sem fog különbözni a kockanegyedek többi lakójának életétől. Jobb, ha az álmait még magának sem meri bevallani, csak elfogadja az egyetlen lehetséges utat.
Egyetlen pillanat, egyetlen döntés elég, hogy minden megváltozzon körülötte… és ami kezdetben csak izgalmas kalandnak tűnik, az idővel olyan események elindítója lesz, amellyel a Birodalom és a világ békéje is veszélybe kerül, az uralkodó és alattvalói sorsa pedig elválaszthatatlanul összefonódik.
J. Goldenlane új regényének színes, mesteri precizitással felépített világa kiváló érzékkel hozza össze a YA klasszikus elemeit, egy posztapokaliptikus világ képeit, és a finom humort – túllépve a megszokott kereteken, a fiatal és lélekben fiatal olvasók számára egyaránt emlékezetes módon mutatva be az új világrend meghatározó uralkodóházának intrikáit és a felnőttként helytálló fiatalok küzdelmeit.
Olvasás a Mini-könyvklub keretében...
Bár az egyébként sem volt kérdés, hogy én ezt a könyvet előbb-utóbb el fogom olvasni, ahogy szép lassan majd az összes megjelent Goldenlane-művet. Tekintettel arra, hogy régi, szoros kötelék fűz az írónőhöz - még ha ő nem is tud róla :)
Még valamikor az egyetem elején találkoztam vele először - hogy egy vizsga(időszak) lezárására saját-ajándékkénti Isteni balhéval még a Csillagvégből vagy az már folyománya volt egy könyvtári Szélhámos és a varázsló-élménynek, arra már nem emlékszem...
Csak arra, hogy szerelem volt... ha nem is a tökélybe szerettem bele (ezt azért talán túlzás lenne állítani), de a vagány karakterekbe, a pergő cselekménybe és persze a humorba, amiből nálam sosem lehet elég... az érzésbe, amik az ilyen könyvek közben/után elöntenek, a mosolyba szám szögletében, abba pici rózsaszín árnyalatba, ami belopózik utánuk a világba (na ilyeneket pl. tuti nem írnék máskor, csak még hat a drog :D). Az ilyen könyveket szokás bömbirongyinak vagy léleksiminek hívni, és fél marék xanax helyett használni - legalábbis szerintem...
Csak aztán az történt, hogy beszereztem az összes könyvet, míg újról már nem jött hír, és beállt az az érzés, hogy spórolni kell, mert ha egyszer elfogynak, akkor vége van. (Ennek egyelőre vége hálisten :) )
Meg hát az utolsó két olvasásom A jósnő hercege meg a Csillagfény volt, amik ugyan nem voltak rosszak, de nem hozták azt a régi, dédelgetett érzést.
De most itt a Napnak fénye, és dupla az örömöm, mert egyrészt vége a spórolásnak, másrészt visszakaptam az érzést és azt a mosolyt - hogy végre a könyvről is beszéljek :)
Itt van nekünk a herceg, aki nem tipikus uralkodó (na jó, részben), modern, gondolkodik, és rosszul veszi, ha miatta civilek halnak meg, akiknek ez nem szerepel munkaköri leírásként.
Van egy ausztrál titkos ügynökünk, néhány kiló fémmel, makulátlan hírnévvel, és a kihívás utáni vággyal, amiért akár a hazaárulás sem ár...
És az egyik kedvencem, Ticca Min, az "átlagos diáklány a kockanegyedekből", aki meggondolatlan "persze" felkiáltásokkal ugrik bele bármibe, vagány és Thanira emlékeztető sajátos könnyedséggel old meg bármilyen felmerülő problémát, és még egy császárt is lazán lemajmoz... Meg az alibi-szerelme (sic) Lin, a mindenhez értő műszerész, aki hagyja magát sodorni az árral, meg persze Ticca által, és ha kell, még mágnesvasutat is robbant.
Meg a számtalan mellékebb-szereplő, akiket azért szintén lehet szeretni, a kiber-tápolt-áruló macskát, a lecsúszott tánctanárnőt és még sorolhatnám...
Én nagyon megszerettem őket.
És élveztem, hogy meg tudott lepni.
Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a könyv és stílus nem való mindenkinek. Például, ha sci-fi-re vágysz, keress valami mást... Ha csak kidolgozott háttérvilágot tudsz élvezni, akkor sem ez a te könyved (mondjuk az elején kicsit nekem is hiányzott ez, aztán realizáltam, hogy ezt nem ezért szeressem). Ha a szerelmi háromszögért és tengernyi nyálért bolondulsz, szintén rossz helyen jársz. Ha "klasszikus" disztópiát keresel, akkor is. Ellenben ha humorra és szórakozásra vágysz, pörgésre és vagányságra, arra a mosolyra a szád szögletében, talán megtalálod, amit keresel. Nekem végre megint sikerült.
Egyetlen dologért haragszom: a spoilert még magától az írótól és könyvtől is rosszul tűröm, és az hogy az elején szereplő idézetek között van olyan, ami a könyv második feléből származik, az számomra minimum megkérdőjelezhető. Nemszeretem.
A könyv ennek ellenére ötcsillagos, és kérek még, sokat.
 |
| Kölcsön az írónő molyos zónájából |
